Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Interjú Kolozsvári László festőművésszel

Kolozsvári László 1950-ben született Szürtében. Tanulmányait az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában végezte. Tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) és a Magyar Képző- és Iparművészek Társaságának (MKIT). A közelmúltban önálló tárlata nyílt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ez alkalomból tettük fel neki kérdéseinket.


- Művész úr, az Ön eredeti neve Netcze László, miért vette fel a Kolozsvári nevet?

- Az édesanyám iránti tiszteletből, az ő lánykori neve Kolozsvári. Erről még 1981-ben döntöttem, amikor a magyaros hangzás miatt ez eléggé problémás volt. Állandóan vitatkoztak velem a hatóságok, de végül is sikerült.

- Beszélne a gyermek- és ifjúkoráról?

- Az akkori gyerekek élete szerintem érdekesebb volt. Bár abban az időben sokkal szegényebben éltünk, de szerintem lényegesen vidámabbak voltunk, és jóval közelebb álltunk a természethez. Talán ez is az egyik motiváció ahhoz, hogy mostanság is az egyik kedvenc témám a tájábrázolás. De lehet, hogy csak én gondolom így, a mai fiatalok ezt bizonyára másképpen látják.

- Állítólag az Önök családja a híres Vécsey családdal is kapcsolatban áll...

- A Vécsey család a Netcze családhoz kapcsolódik. Mind a mai napig megvan Szürtében a Netcze-híd, amiről feltehetőleg a Netczék kapták a nevüket. Ott a patakparton, a híd alatt találták meg állítólag azt a gyermeket, akit végül Netczének neveztek el a hídról és a patakról. A monda szerint ő a Vécsey báró "oldalról szerzett" gyereke. A Vécsey család kriptája ma is Szürtében található, a katolikus templom alatt.

- Hogyan kezdődött művészi pályája, mikortól vesz részt kiállításokon?

- 1973-74 között vettem részt először területi kiállításokon egy-egy munkámmal, de akkoriban a szovjet éra alatt tematikus képeket kellett festeni. Az én akkori képeimen állítólag nem érződött a szocialista munka vívmánya, ebből kifolyólag nem állították ki őket. Ha tematikus kiállításokat rendeztek, akkor a művészek számára megadták a témát, és csak ezeket a képeket lehetett kiállítani. Ilyen tematikus kiállításokat rendeztek például november 7-ére vagy május 1-jére. De voltak olyan kiállítások is, mint például az őszi tárlatok, melyeknek nem szabtak olyan szigorú korlátokat, ezeken néha sikerült kiállítanom egy-két képet. De ezek, hangsúlyozom, továbbra sem voltak tematikusak. Nagyon nehéz volt akkoriban egy, a hatalom által nem elismert magyar festőnek részt vennie a tárlatokon.

- Melyik kiállítás volt a legemlékezetesebb az Ön számára?

- Minden kiállítás, ahol a képeim láthatók, egyformán emlékezetes számomra. A legemlékezetesebbek a Révész Imre Társaság művészeinek közös tárlatai, például az EXPO 2000 keretén belül a németországi Hannoverben szervezett kiállítás, vagy Varsóban a Magyar Művelődési Intézetbeli tárlat. De emlékezetesek a budapesti, a pécsi, pécsváradi és az itthoni: az ungvári, munkácsi, beregszászi, técsői kiállítások is. Ezenkívül Tóth Lajos barátommal együtt Magyarországon több helyszínen állítottunk ki. Ezek is emlékezetesek voltak, mert jól fogadták munkáinkat, sikert arattunk.

- Mennyire tartja elismertnek a munkáját itthon és külföldön?

- Úgy gondolom, elég szép eredményeket értem el a festészet terén. Sok képem van magángyűjteményekben az Egyesült Államokban, Németországban, Magyarországon, Csehországban. Az emberek külföldön általában meglepődnek a képeimtől, mert ilyen realista stílusban, mint én, már nagyon kevesen dolgoznak.

- Mi motiválja, amikor alkot? Van-e kedvenc témája?

- Inkább a figurális dolgok érdekelnek, a népi életből ellesett mozzanatok. Általában az egyszerű emberek mindennapjai, a táj, a régi világ az, ami igazán megfog és alkotni késztet. Mostanában sok képet festek az ún. "alföldi témákban". Az utóbbi időben gyakran megfordultam a Hortobágyi Nemzetközi Alkotótáborban. Több, az utóbbi időben készült munkám is ilyen "hortobágyi témájú": lovak, csikósok stb. Általában realista stílusban dolgozom, ezt szeretem.

- Kik azok a művészek, akiket őszintén nagyra tart?

- Tisztelem a klasszikusok közül Rembrandtot, Michelangelót, Munkácsy Mihályt, azonkívül az alföldi festészet jeles képviselőit is nagyon szeretem.

- Ön tagja a Révész Imre Társaságnak. Mit tart a legfontosabbnak a RIT tevékenységében?

- Azt tartanám a legfontosabbnak, ha kialakulhatna egy kis iskola közöttünk, hogy valamiben hasonlíthatnánk egymásra, tanulhatnánk egymástól, hogy valahol egy kicsit a kárpátaljai magyar képzőművészetet egyszerre képviselnénk. Azt hiszem, hogy ez kialakulóban van.

- Beszélne a családjáról?

- A feleségemmel, Erzsébettel és a két fiammal élek. A fiaimnak van tehetségük a rajzoláshoz, de nem művészi pályára akartak menni, így nem követik az én utamat. Azonban úgy gondolom, mindez nem baj, és mindenben támogatom őket. A feleségem tanárnő a tiszaújlaki iskolában, magyar nyelvet és irodalmat tanít.

- Kedvenc étele?

- Nagyon szeretem a húsételeket, szóval nem vagyok vegetáriánus: ami tehát hússal kezdődik, minden jöhet.

- Mi a kedvenc szabadidős foglalkozása, van-e hobbija?

- Nagyon szeretek vadászni. Főleg Szürtében szoktam hódolni ennek a szenvedélyemnek, de bárhová elmegyek, ahová hívnak. A vadászat nélkülözhetetlen "kellékei" véleményem szerint a kutyák, így kutyákat is tartok. Vizsláim vannak, és nagyon szeretek velük foglalkozni.

- Mire vágyik, mik a tervei?

- Továbbra is szeretnék festeni, és természetesen szeretnék egy kis egészséget is, mert úgy vélem, ez az egyik legfontosabb egy ember életében.

Fischer Zsolt

Kulturális hírek









Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.